"Gondolkodom, tehát vagyok"...na hagyjuk a bölcselkedést...hát mindenesetre nem is tudom hol kezdjem...érdekes egy nap volt, vagy fogalmazhatok úgy is hogy halál unalom és nyűglődés...különösen a tesi, pedig én szeretem...eskü...de ez ...ehh kötélmászás vagy szekrényugrás? nem is tudom hova rohanjak örömömben komolyan...engem meglepő mód nem egy egyes aggaszt vagy ilyesmi, hanem azon vagyok fönnakadva, hogy ha mindent beleadok, ha az életem múlna rajta....én szerintem akkor se menne...egyszerűen nem...pedig meg akarom csinálni határozottan így vagyok vele...és ez idegesít...no de ma volt kíséretem hazafele, hmm...=).......gondolhatjátok ki lehetett, mindez az öröm tartott kb 2 órát és kész...szenvedünk mindketten, mert én meg elmászok Kolozsvárra, aztán ugye csak kedden jövök haza...na de miből is áll az élet...ha nem ebből...egyszer azt hallottam, hogy az élet mindig akkora akadályt tesz eléd, amit képes vagy még átugrani, (néha csak akkor ha már mindent beleadsz-szerintem)lehet van benne igazság...de néha úgy érzem én erre nem vagyok képes...vegyük az előbb említett tesi órai példát...no de mondhatnánk, hogy mindenki másból jó...én sosem voltam semmiből a legjobb, mindig voltak fölöttem, és ma már meg még többen vannak fölöttem, akik jobbak, tehetségesebbek, erősebbek, okosabbak...vagy ki tudja...de sokkalta jobbak, mint én...és én akkor hol rúgok labdába kérem szépen? elküldenek majd a francba, amikor azt mondom én ebbe meg abba a suliba akarnék járni a továbbiakban, vagy itt vagy ott dolgoznék szívesen...de mit fognak mondani vagy épp gondolni rólam, hogy kevés vagyok én ehhez, nálam jobbat keresnek, valakit akinek van 20 diplomája, 10 nyelvvizsgája és valószínű halál kocka, s lehet józan ésszel nem is gondolkodik, csak azt tudja elmondani amit bemagolt vagy amit belevertek az iskolában...na ez is egy szép filozofálgatás volt részemről...de hagyjuk is ezt...az élet kegyetlen, vagy ahogy egyik kedves barátnőm szokta mondani: "Szar az élet, meg kell szokni"...ezzel asszem búcsúzom...na pá..
