The future and the emotions

Egy lehelletnyi mosoly suhant át arcomon, mikor megláttam az sms szövegét, bár bevallom félve pillantottam rá a kis borítékra a kijelzőn, féltem, hogy a tartalma, olyan amit nem szeretnék, ami csalódást okoz, de nem így lett...láthatom őt, istenem de mennyei érzés, mintha csak repülnék a magasban könnyeden..próbálok nem is gondolni arra, hogy ez a varázs egyszer csak elmúlik...nem akarom, hogy így legyen...én azt akarom, hogy mindig itt legyen, hogy mindig mindent együtt csináljunk. Bevallom őszintén még soha nem éreztem, hogy elegem lenne belőle vagy nem akarnék vele lenni, vagy sok lenne belőle, mert ilyen pillanat nincs én szeretem és kész és az emészt fel, ha épp nem láthatom...vannak alkalmak, mikor olyan mélyre zuhanok saját lelkemben, s olyannyira csak a borzalmat és a kínt látom, hogy a könnyeim már szinte számomra is érthetetlenül folynak patakokban, s tényleg ilyenkor oly borzalmas jövőképet látok, hogy értelmét nem látom a jövőnek, hisz csupa szenvedés, halál, betegség...s minden mi elképzelhető...s a legszörnyűbb, hogy nem lehetetlen, hogy mindez bekövetkezzen...és én ettől tartok...hát azt hiszem most ennyi tellett tőlem, de igyekszem majd írkálni, hisz én is jobban érzem magam, ha mindazt kiírom ami a fejemben motoszkál, talán segít tisztábban látni..nos hát ennyi..és íme egyik kedvenc úgymond depizős számom: