Az út egyszer véget ér és nem járt ösvényekre kell tévednünk. Nem tudjuk jobb lesz vagy rosszabb. Vajon érdemes folytatni? Hol van az a pont amikor rátalálunk önmagunkra és a boldogságra? Létezik-e egyáltalán? És ha tudnánk mi vár ránk, akkor is folytatnánk?
Számtalan kérdés amit felteszünk önmagunknak, még ha nem is pont így, de egyszer mindenképp belegondolunk ezekbe.
Átkos egy dolog az emberi természet és a tudás. Folyton csak egymást tapossuk a földbe, veszekszünk, hergeljük magunkat és a másikat. Értelmetlen háborúkat vívunk. Hatalmat akarunk. Az elsők, a legjobbak akarunk lenni természetünknél fogva. El lehet folytani, nem azt mondom, hogy nem lehet, de az evolúció arra tanít, hogy az erősek maradnak életbe. Ha leteszel valamit az asztalra még 100 vagy 1000 év múlva is emlékeznek majd rád. Mert valamiben jó voltál, a legjobb. Aztán meg mi haszna szürke haszontalan életet élni. Valakik már igazán beletörődtek ebbe és a tv előtt gubbasztva nézik ahogy zajlik az élet és közbe leveses kanállal tömik magukba a károsabbnál károsabb élvezeteket. De szerintem aki így él az nem is él. Vegetál. Túlesik az életen.
Többet ér a virágok illatát érezni, ölelésekbe burkolózni, a Nap lágy melegén táncot járni, mosolyogni, nevetni, érezni magát az életet, mindamellett, hogy egyre csak arra törekszünk, hogy megtaláljuk magunk valamiben, hogy kifejezhessük önmagunk.
A művészet nem haszontalan. A művészet önkifejezés. Maga a boldogság. A lényege, hogy megmutasd mindazt ami vagy. És amikor sikerül az te leszel.
És akkor végül is érdemes-e teperni? Érdemesnek érdemes, de nem minden áron. A csúcs nem feltétlen az, hogy te legyél egy iroda főnöke, hogy gazdagságban élj. A csúcs az, amikor azt mondod, ezért már érdemes volt élni. Ezért a pillanatért, azért, hogy veled találkozhattam, hogy érezhettem ezt a csodás illatot, hogy finomat ehettem, hogy érdekes élményekben volt részem. Ez..Ez maga a boldogság.
Hiszen itt van, körülvesz, csak érezni kell, csak oda kell rá figyelni, még ha sokszor nehéz is.
Hogy miért most? Hogy miért így? Miért gondolkodom ezen? Mert már csak 1 év és egy új ösvényre kell tévednem. Érdemes ilyenkor elgondolkodni, hogy mit is kezdjünk magunkkal. Hát ezért...mert remélhetőleg vár rám is egy egyetem vagy főiskola. És amikor megváltozik minden, amit megszoktál...akkor érdemes átgondolni dolgokat.
