Sok mindent megtudtam, csalódtam magamban részben és most olyan közepes hangulattal vagyok megáldva és olyan bágyadt mosollyal, nagyokat pislogva tekintek ki a világra...
Szombatomat összefoglalva voltam kóruspróbán, Kiscsillag és Csík zenekar koncertjén a Szentlélek téren...istenem az a sok piás ember...és bele kellett gondolnom, ha más társasággal vagyok ott én is valószínűleg pont ugyanolyan lettem volna...amúgy nagyon jó volt mindkettő, Csík zenekar játszott Quimbyt meg Kispált is, a Kiscsillag meg felpörgetett...durva volt látni azt a sok fekete kapucnis embert és érezni a cigifüstöt, a színpadi füstöt, megvakulni a színpadi fényektől és kerülgetni a sok törött piás üveget, na meg nézni hogy hugyozzák oldalba a fát a fiúk minden gátlás nélkül és hát igazság szerint a legtöbb tömény italos üveg az olyan 15-17 évesek kezébe volt, egyik majdnem nekem jött koordinálatlan sietsége során és azt kérdezte:" Erre van a Kiscsillag?" - mindezt koncert vége után az aluljáróba olyan este 10 körül egyedül...
Jaj el is felejtettem...ma drogos előadás volt, meg gyerekekről, felnőttekről, szülőkről volt szó, mmint a kapcsolatukról, meg arról, h ki hova tartozik...drogokhoz lenne még megjegyzésem...de azt inkább ne...
Igazából most úgy szarom le a holnapot ahogy van....szóval tanulni azt nem igazán...vagy most mondjam ki, hogy nyitva van előttem az angol munkafüzet, hogy legyen valami látszat, de igazából egy büdös szót nem tanulok....
Rég álmodtam...pedig szeretek...főleg mikor jót álmodok, akkor reggel úgy vigyorgok, hogy azt hinné egy normális ember be vagyok lőve....Bár tudom, hogy elvileg minden éjjel álmodunk és többször is, de nem emlékszem rá általában...ami sajnálatos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése