Megint rám tört valami borzasztó...megint ez az érzet hogy kudarc lesz úgyis mindennek vége...s ugyan miért várjam ezt a pontot ki...rémes...és ezért még gyűlölöm is magam, mert ezzel iszonyat önzővé válok...igazán jobb lett volna ha mindenkivel megutáltatom magam tényleg, legalább nem kéne elviselniük...de mindig csak ez a mi lett volna ha és társai...egy épkézláb ember nem rágódik ennyit ezen a témán, hanem igyekszik kihozni a legjobbat a dolgokból...én meg lassan már csak a rosszat bírom meglátni...igen most aki ismer mondhatná, hogy ez nem így van, mert én mindig mosolygok és könnyen veszek minden kisebb-nagyobb gebaszt...de ez egy hamis kép rólam egy álca ami nélkül oly életképtelennek és szánalmasnak tűnnék hogy csak na...utálom ezt a lerágott csontot, de itt nincs olyan opció, hogy Tovább vagy Vissza...esetleg Mégse...ez pont olyan mint amikor a gép képernyőjén lévő csík előrébb haladásáért imádkozol, a kis idegesítő Loading felirattal, de az istenért nem akar mozdulni...aztán?...aztán meddig bírod ideggel...vagy megoldódik a probléma és a csík tova halad, vagy a sarokban lévő X-et nyomogatod erőteljesen, hogy véget akarsz vetni mindennek, mert már teljességgel fölcseszte az agyad és nem látsz reményt rá hogy ennek valaha is vége lesz, ezért te magad avatkozol közbe...szép kis hasonlat mi...szánalom...nem tudom meddig húzom még...de azt hiszem nem fogom kibírni...én nem vagyok képes az elvárások tengerében élni...nekem ez nem megy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése