Valami szétszakít...valami összerak akár egy puzzle-t...és van amikor kezdesz belefáradni abba, hogy mindenki azt gondolja neked biztos minden simábban megy...nem...azzal lettem megáldva, hogy nem mutatok ki sok érzelmet, pedig lenne, annyi mint a tenger...de nekem ezt tanulni kell...néha mit nem adnék azért, hogy nyilvánosan bőgjek, máskor meg áldom az eget, h csak akkor sírok, ha senki nem látja...igazából lehet télleg csöppet mazochista vagyok...mert szeretek egyedül ülni az ágyamon és a sötétben egy párnára hullatni a könnyeim, mikor némely alkalmakkor (kb. mindig mostanába) ordít a zene, akkor pedig vele ordítok...the pain it comes in waves.../Linkin Park - Blackbirds/...hülyének érzem magam...mert az érzelmek nem olyan dolgok, amiket lehet irányítani túlzottan...én pedig kezdek beleőrülni...de ugyanakkor imádok érezni...sztem ez az írásaimból is lejön...na ennyit a nagy érzelmeskedésről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése