Boldogtalan ünnepeket...

Maradjunk a szokásosnál...most sem sikerült kilépni az általános pesszimizmusomból... már egészen fájdalommentes mosolyogni akkor is ha belül sírok...máig sem fejtettem meg mi a pontos oka ennek az állapotnak...de mindenesetre elég finom és művészi érzés...alkotni könnyebb...írni talán...rumliba lenni felettébb sajátos környezetet teremt...én vagyok...már hasonlít a belső világomhoz...pedig sose tudom igazán eltalálni a saját ízlésem...mindig van ami hibádzik... legalább a rumli legyen olyan mint én...na máskülönben én is unom már magam...hát képzelem még más hogy unhat...rohadt élet belém...tényleg...de legalább ebben mintha kissé egyedi lennék...persze könnyen lehet hogy már megint tévedésekbe esek.... Egyébként szeretek őrült lenni. Jó. Nagyon jó. Amúgy meg, valahogy már az alkohol se biztos, hogy földob... de azért sokkal jobb egy más állapotba süllyedni. Bár akkor sem felejtek el semmit...illetőleg semmit amit el kellene és mindent amit nem...rémes...De tulajdonképpen már ahhoz sincs kedvem, hogy ezt írogassam.. egy nagy szar rizsa...se eleje se vége..mindig ez van..De nem is érdekes...már az sem igazán érdekes ki mit gondol...én leírom mit gondolok...de aztán ennyi...magamnak teszek vele szívességet...Ja és még valami...tulajdonképp többnyire bosszúság vagyok és egy nagy senki...többnyire...aztán néha jó vagyok másra is...néha...Ez van...de ha már eszembe jutott leírom ami már egy ideje a fejembe motoszkál, hogy ugye sokan tudják hogy szeretnék gyereket...mármint hogy nagyon vágyom rá...ja természetes dolog...de sokszor gondolom, hogy jobb lenne, ha soha nem lenne, mert nem akarom hogy olyan legyen mint én..nem akarom, hogy szenvedjen...különben is most már ki akarna velem élni...használhatatlan vagyok és inkább csak leépülök, mint hogy fölépítenék valami értelmeset magam köré. Bezárkózom, mert nem vágyom sokszor a világra, nem vágyom félmegoldásokra...Csak az álmaimban sétálnék éjjel-nappal...A gondolataim többek,  mint amit valaha megvalósíthatnék...ezért élek abban...talán ezért állok úgy a világhoz, ahogy...mert kevesebb számomra...mert csoda kellene ahhoz, hogy ne az örök szomorúságomban éljek...