Blue Thursday

Szokásommá vált mostanság csütörtökönként, mikor egyébként a legtöbb dolgom lenne, elmélkedni, mélyen elgondolkodni a világ dolgain és mindenen ami nyomaszt és egyáltalán...Visszagondolok és előre...és szomorúsággal tölt el..mert ilyenkor az jut eszembe, hogy ez sosem lesz másképp vagy ez sosem valósul meg...vagy úgy egyáltalán soha többet nem fog senki semmire tartani...mindig is csak szürke maradok...a szürkébbnél szürkébb...Sohasem az érdekelt, hogy sok pénzem legyen, csupán néha jól esne, ha tartanának valamire, ha nem az lenne az általános nézet, hogy kiröhögnek, mert úgy gondolják én soha nem lehetek képes erre...de szeretnék...szeretnék valamiben jó lenni, szeretnék a világ arcába röhögni, hogy na látod nekem volt igazam. Sokszor van elegem...túl sokszor...mert mindenki jobb...valamiben jobb, tehetségesebb...én csak ülök a saját világomban...mert úgy esik jól...egyenlőre nem is érdekel más...csak néha hadd merüljek el ebben...hadd legyek kicsit elzárva mindenkitől...aztán visszamászom a mókuskerékbe...mert mást úgyse tehetek...nem tudom elviselni...már egyre kevésbé tudom elviselni ami körülöttem van...Egyszer lent...másszor még lejjebb...