Minden, min gondolkodom mostanság...

Vannak pillanatok, mikor azt hisszük minden lehet egyszer tökéletes, vagy legalábbis ahhoz közeli...s íme itt jön a képbe Pandóra szelencéje, ugyanis a remény az, ami elhiteti ezt...Megnézünk egy filmet, ér valami jó meglepetés és máris átalakul az eddigi gondolkodásmódunk valami igen jóvá és pozitívvá...de aztán elmúlik a csoda, a hatás...és megint itt találod magad a szarkupac tetején...vagyis hát jobb esetbe nem alatta...s amíg nem tudsz rájönni mi az amivel feldobhatod a hétköznapjaid, addig csak szenvedsz...mondhatod, hogy jó ez így ahogy van...nem kell nekem semmi...akkor jobb esetbe megtaláltad már azt ami motivál és visz előre az életben, vagy éppen csak szórakoztat és színt visz a szürke kis életedbe, netalántán olyan dologgal foglalkozol, amit tényleg szeretsz...hát akkor szeretnék gratulálni szerencsés vagy...ám ott a másik eset, mikor észre sem veszed, hogy kicsit lazítanod kéne, szórakozni, belevágni az ismeretlenbe, amitől valljuk be őszintén mindenki tart valamennyire, de ekkor az adrenalin szinted az egekbe szökik, és valami jófajta izgalommal tölt el...és meglátod, ha megtalálod mi az, ami igazán földob, máris jobb és szebb lesz a világ, mert hát minden csak nézőpont kérdése...no de hogyan is keveredtünk ideáig...bevallom őszintén magam se tudom, s az az igazság én azok közé tartozom, aki még nem találta meg az útját, s az előbb említetteket...bár már nagyon szeretném megtalálni...persze mindebből a lassan kisregényből, ne vonjunk le olyasfajta következtetéseket, melyek a szerelemre vonatkoznak...mert ez most éppenséggel nem arról szól...de istenigazából nem erről akartam beszélni, pontosabban írni...sokkal inkább arról, hogy milyen nehéz nap mint nap fölkelnem, éjjelbe nyúlóan átgondolnom, miért is van mindez így körülöttem, s hogy én minek kellek mindennek közepébe...s reménykedem...még ha pokolra is jutok egyszer, hogy előtte talán kapok valamit az élettől, amitől jobb lesz minden és végre azt szeretném mondani, már nem hiába éltem...